6.rész

sziasztok:)
Lenne egy kérésem... még mindíg béta kerestetik... mert aki jelentkezett ő pont nem ért rá...
szóval aki ráérne írjon nekem az emmetfanfic@gmail.com ra :)
És most itt a rész :)
xoxo: c!cc

6. rész

*Anabell szemszöge*

Mindenegyes vele töltött perc ebben az autóban egy újabb fájdalmat jelentett számomra. Tudtam hogy határtalanul bele estem Emmet Cullen-be és azt is hogy soha nem lehet az enyém. Én mégsem állítottam meg, éltem a pillanatnak pont úgy ahogy még soha sem tettem.

Elárultam…

Elárultam ezzel, a Cullen családot , és magamat . Ők voltak akik megmentettek, akik talán fényt hoztak jó, de unalmas életembe. Én mégis tökreteszem Rosalie-t , aki talán soha nem volt kedves velem. Segített. Én pedig most teszem tönkre azzal , hogy itt csókolózom a szerelmével. Hát ennyire önző lennék, ennyire csak magamra tudok gondolni? Ez lennék valójában én?

Még egy utolsó puszi a szájára, egy utolsó simítás a tökéletes arcán…
Ellöktem. A szemei kitágultak, és feketék voltak. Nem láttam sok mindent az arckifejezésén , csupán értetlenséget. Sírni akartam, ordítani. Ki akartam kiabálni a világba hogy „szeretlek Emmet Cullen” még sem tehettem. Ennél önzőbb már úgysem lehetek. Hátra fordultam, kilöktem az ajtót és rohanni kezdtem a sötét utcán. Ismerős környéken jártam, innen már nem lakom messze. Rohantam. Nem érdekelt, hogy felszakítom a sebeim , hogy mennyire fáj. Haza szerettem volna érni, le mosni magamról amit ma tettem. Sírni, és elaludni.

- kislányom… végre hogy itthon v…- jött oda anyukám amikor ajtót nyitottam, azonban amikor meglátta a sírástól kipirosodott arcom, és a véres felszakadt sebeim magához ölelt. Leültetett a nappaliban lévő ágyba és vizes ruhával kezdte törölgetni a rajtam lévő sebeket. Éreztem , hogy várta hogy magamtól beszéljek.

- Megcsókoltam…- szipogtam- vagyis vissza csókoltam… egy szív nélküli szörnyeteg vagyok

- Ne mondj ilyeneket kicsim…- simogatta a fejem búbját

- Cullenék jó barátaim, és én mégis tönkretettem Ros és Emmet életét, amit hosszú idők óta építgetnek – néztem fel anyukámra

- Tudod kicsim, a szerelem útjába senki sem állhat. Az csak magától jön, és elragad, nem tudod irányítani. És hiába építgették a kapcsolatukat, ha nem voltak egymásnak az igazik. A megszokás is közre játszhat.

- Tudtam, hogy igaza van, de azt is tudtam, hogy Em és Ros szereti egymást, hacsak megszokásból is de a tisztelet megvan náluk.

- Köszönöm anyu – álltam nagy nehezen fel. a ragtapaszoktól még nehezebb volt mozognom. – elmegyek, megmosakodom. ,

Hosszú ideig álltam a zuhany alatt, féltem magamnak bevallani, hogy élveztem Emmet érintéseit. Próbáltam lemosni magamról a bűntudatot, de bármennyire is eresztettem magamra a jéghideg vizet nem ment. A bűntudat még álmomba is elkísért.

*Emmet szemszöge*

Az utolsó pillanatban még élvezi az érintéseimet, majd kirohan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy utána futok, de nem lett volna helyes. Nem szerettem volna neki fájdalmat okozni, most mégis megtettem. És nem csak neki okoztam mérhetetlenül nagy fájdalmat, hanem Rosalienak is. Nem tudtam mennyi idő telhetett el azóta , hogy itt hagyott és a gondolataimba merültem de éreztem , hogy sok és inkább haza indultam. Rettenetesen rosszul éreztem magam az miatt amit tettem.

- mi tartott ennyi ideig? – fogadott Ros amikor beléptem , gyanút láttam megcsillanni a szemében.

- Kocsikáztam…- hazudtam

- Ugyan Emmet láttam hogy nézel rá

- Ros… azt hittem ezt már meg beszéltük.

- Tudod Emmet, sokat gondolkoztam a kettőnk kapcsolatáról. Fáj kimondanom, mivel mindennél , és mindenkinél jobban szeretlek de érzem hogy ez fordítva nincs így…

- De…

- Ne szólj közbe, - nézett bele talán most először fájdalmas tekintetével a szemembe. – Tudom , hogy nem az új kiscsaj… vagyis Anabell hibája, hanem a mienk. Hazudnék ha azt mondanám csak szexből állt ki a kapcsolatunk… mert nem így volt. Két fájdalmas elgyötört lélek egymásra talált. De igaz szerelem soha nem volt közöttünk a részedről…

- Rosalie…

- Tudom Em hogy szerettél, de közel sem volt szerelem. Soha nem éreztem, hogy remegsz a karjaim között vagy zavarban lennél és kérlek ne fogd arra hogy te vagy a kemény legény, mert lehet az vagy de aki szerelmes az nem mindig önmaga – nézett fel rám véres szemeivel és enyhén mosolygott. – fáj kimondanom de, véget kell vetnem ennek. Én lennék a legboldogabb lány a világon, ha te megtalálnád az igaz szerelmet Em, mert megérdemled.

- Ros… cica… kérlek…- néztem fel rá fájdalmas tekintettel. Fájt ahogy hozzám beszélt, rég láttam Ros-t ilyen letörtnek. Most mégis az újra, és miattam.

- Te már rég nem vagy szerelmes belém, ezt már Anabell megjelenése előtt is tudtam.

- Fáj neked bevallanom, miközben látom, hogy itt törsz össze a szemem előtt, de igazat kell, hogy adjak… szeretlek mindennél jobban, de nem szerelemből. Remélem és kívánom neked teljes… szívemből, ha most lenne, hogy találd meg az igaz szerelmet és légy boldog. – egy utolsóm ölelés, egy utolsó csók és örökre elváltak útjaink. Éreztük mind a ketten, hogy a házban mindenki hallotta keserves beszélgetésünket.

Rosalie nem nézett többet rám, már csak egy elsuhanó feketés fehér fénycsíkot láttam magam előtt. Tudtam, hogy most elment. De azt is tudtam, hogy új élet kezdődik számomra.