3. rész

Haligali:)
Mivel a napokban megírtam pár részt ezért ma meg is hoztam a következőt :)
Dobjatok Kommentet!
Ja és bármilyen kérésetek, kritkátok van a történettel kapcsolatban írjátok meg nyugodtan a Chatban vagy a megjegyzéseknél:)
xoxo: C!cc

3. rész

*Emmet szemszöge*

Nem telt sok időbe mire Forksba értünk, ő útközben egy szót sem szolt hozzám. Talán fél… végül is érthető okokból.

- ismét köszönöm- szállt le a hátamról egy ismerős környéknél. – köszönd meg helyettem még egyszer a családodnak – nézett fel rám . Nem volt olyan alacsony mint ember, de hozzám képest egy törpike volt.

- Nem kellene még menned… biztos vagyok abban hogy Carlise még beszélni szeretne veled… és gondolom egyedül sem maradhatsz a Volturi miatt

- Tulajdonképpen kik is ők?

- Ők amolyan vámpír királyok… vagy hogy is mondjam… ők írják a törvényeket természetesen a többi vámpír bele egyezése is szükséges de ahhoz meg kell lennie annak a vámpírnak legalább 600 évesnek…

- És te hány éves vagy? – kérdezte izgatottan mire elmosolyodtam

- Jobb ha nem tudod kislány

- Nem vagyok én olyan kicsi – húzta fel az orrát

- Ha megmondod a korod én is megmondom – mosolyogtam . Talán ez a beszélgetés kívülről flörtnek tűnhetett de nem szántam annak. Egyszerűen ilyen a személyiségem. És ez az Anabell is egész szép. Sőt ha nem lenne Rosalie biztos nem dobnám ki az ágyamból.

- 17- válaszolt egyszerűen- most te jössz

- Pontosan vagy kerekítve?

- Emmet …

- Na jó pontosan 1140 – éreztem a lélegzet vételéből hogy lesokkol

- Hű… és a többiek… nos ők…

- Hidd el nekem ők sem sokkal fiatalabbak kivéve persze Jasper ő még új… ezért olyan távolság tartó-

- Távolságtartó miért? – látszott rajta hogy nem jön rá magától a dolgokra jobb ha egyenlőre nem is tudja

- Túl sok a kérdés és itt vannak Carlise-ék is

- Örülök hogy megvártál- mosolygott kedvesen. Mire Anabell csak szégyenlősen bólintott.

- Először jobb ha megbeszéljük mit mondasz a szüleidnek és ha át öltözöl.

- Majd én adok neked ruhát – szólt izgatottan a húgom, láthatólag nagyon kedvelte Anabellt

- Igazán nem szükséges…

- Ne legyél ilyen szerény – húzta maga után Alice

*Anabell szemszöge*

Nem gondoltam volna hogy ebbe a nagy gyönyörű „üveg” házban élnek. A ház egy mesebeli palotába illene bele. Egyszerűen csodálatos volt. Ez az egész egy csoda.

Miután Alice kicsit rendbe hozott és Carlise-vel is megbeszéltük hogy mi legyen az indok amiért nem mentem haza 6 hétig… haza indultam .

- Uram isten- szólított meg az anyám amikor be értem , majd meg tapogatott hogy valóban én vagyok e az.

- Sajnálom…- tört ki belőlem a sírás . Egyetlen szerencsémre nem kellett magyarázkodnom hogy miért és hogyan. Egyszerűen csak hagyta hogy kisírjam magam. Ő a legcsodálatosabb anya a világon.

Hogy hogyan tudja valaki úgy álomba sírni magát hogy semmire sem emlékszik? Nos most már azt hiszem, tudom.

Soha nem aludtam még ilyen mélyen… vagy legalábbis nagyon régen. Hiszen ki tudna egy koszos, büdös, kemény betonon aludni. Ember biztosan nem.

- Anabell… végre- ölelt meg anyukám.

- Anya… ne összeroppantsz – mocorogtam a karjaiban

- Mi történt? … én azt hittem hogy..

- Kérlek ne beszéljünk erről… nem szeretném fel emlegetni… - néztem mélyen a szemébe

- Ahogy szeretnéd kislányom… a lényeg hogy már itthon vagy … jut is eszembe kerestek

- Engem? – lepődtem meg – Ki?

- Használd a fejed kislányom. ! – nevetett – Natalie szinte minden nap keresett nagyon aggódott velem együtt , Jake és a szülei szinte felkutatták érted egész Forksot , és tegnap még Alice Cullen is átjött.

Istenem szegény Nat és Jake… biztosan halálra aggódták miattam magukat. Ők a legjobb barátaim szerepét töltötték be az életemben. Nat olyan mintha a nővérem lenne Jake pedig akár a bátyám. Alice Cullen nagyon meglepődtem rajta hogy keresett. Közvetlen lány , és kedves is de azt hittem hogy távolság tartóak lesznek.

- hé Anabell… ideje felkelned 3 napig aludtál… keresd fel a barátaid is. – mosolygott majd kiment , és magamra hagyott a gondolataimmal.