4.rész

Sziasztok!

Mivel egész hétvégén nem kerülök gép közelbe , ezért ma felrakom a következő részt:)
Remélem tetszeni fog mindenkinek.
Jó olvasást!
A következő részt 5 MEGJEGYZÉS után kapjátok meg :P A chatbe is írhattok bármit :)
szóval, dobjatok kommentet!
xoxo: C!cc

4. rész

* Emmet szemszöge*

3 hete hogy Anabellt megmenttettük . Azóta folyamatosan figyelemmel kísérem , persze nem csak én , hanem családom többi tagja is. Természetesen Ros nem nézi jó szemmel hogy napi több alkalommal, és az éjszaka kellős közepén néha ránézek a kiscsajra . Féltékeny. Ez a megfelelő szó erre. Hiszen biztos vagyok benne hogy ő is érzi azt amit én, ugyan úgy ahogy Carlise, Esmee, Jasper és Alice is . Az ő vére különleges mindannyiunkat vonz hacsak annyira is hogy érezzük az illatát.

- Mit csinálsz itt késő este? – kérdeztem tőle hirtelen amikor megpillantottam egy kis park padján.

- Gondoltam hogy valaki itt lesz- mosolygott- már azóta érzem hogy valaki figyel amióta eljöttem gondoltam ha ide kiülök, kiderül hogy ki is az – pillantott fel rám

- merész kiscsaj vagy te – villantottam rá a fogaim

- az nem, csak kíváncsi – mosolygott – és ne szólíts kiscsajnak , lehet hogy egy ezer nem tudom már hány százéves vámpírnál sokkal fiatalabb vagyok, de mint ember már nem számítok annak.

- ha annyira zavar abba hagyom… csak tudod már rád ragadt

- akkor tépd le – mondta majd fel állt.

- most hova mész? – kérdeztem, még magamat is megleptem ezzel a kérdésemmel.

- aludni?!

- haza vigyelek? Nem laksz túl közel.

- ha megtennéd megköszönném

Egy gyors mozdulattal felkaptam a hátamra és futni kezdtem vele , furcsamód az ő közelében olyan felszabadult vagyok. Na nem mintha Ros-nak nem önmagamat adnám. De valahogy akkor is más.

- mondtam már hogy imádok veled futni?... ez annyira természetfeletti .- nézett a szemembe

- most mondtad- bólintottam – na szerintem menj be mert megfázol

- örültem Emmet … szia- nyomott egy puszit az arcomra . Amin meglepődtem nem kicsit. Miután bement még megráztam a fejem, majd vissza futottam haza.

- Ilyenkor kell visszajönni Emmet? – jött oda Ros amint beléptem

- Ros kérlek ne kezd most

- Ha nem most akkor mikor?- csattant fel – Amióta megmentettük ezt a kis ember fajzatot folyamatosan őt figyeled és azt kéred tőlem hogy ne kezdjem. Em… láttam hogy nézel rá .

- Nem nézek rá sehogy , Ros 700 éven keresztül csak te voltál nekem, ez megígérhetem ez után is így marad – öleltem magamhoz, miközben tudtam hogy ez nem így van. 700 év alatt minden megváltozott ahogy a kapcsolatom Rosalieval is . Már régóta nem vagyok belé szerelmes. Ugyan kívánom a testét de ez már régen nem szerelem, és talán nem is volt az soha.

*Anabell szemszöge*

- nem tudom mit eszel Cullenékon

- ugyan már Jacob… ne üsd bele mindenbe az orrod – böktem picit oldalba

- biztos valamelyik megdobogtatta a pici szíved mi?

Hogyha tudná. Emmet Cullen ő volt az akibe bele estem , természetesen lehetetlen dolog lenne a kettőnk kapcsolata… neki ott van a gyönyörű , és tökéletes Ros és persze nem utolsó sorban ő vámpír .

- Itt vagy Bell? – lengette a kezét előttem Jake

- Itt bocs… csak el gondolkodtam , és nincs igazad egyik sem dobogtatta meg a szívem csupán nagyon kedvesek és rám fér a társaság – nyújtottam neki nyelvet.

- Én akkor sem támogatom

- Ahogy gondolod… sötétedik… ideje mennem – pusziltam arcon majd elindultam.

Az este gyönyörű volt. Mindig imádtam bámulni a csillagokat az égen. Ilyenkor elgondolkodtam hogy ha vámpírok léteznek még mennyi minden lehet a világban. Ez az egész egy nagy csoda . Megráztam a fejem majd tovább mentem. Kezdett egyre hidegebb lenni, lassan minden levél lehullik a fákról és jön a zord és rettentően hideg tél. Habár Forksba szinte soha nem süt a nap azért enyhébb idő van. Lehet akár nap nélküli tavasznak is nevezni. Bármennyire is furcsa, eddig nem szerettem itt élni, viszont már nem tudnék elszakadni ettől a kisvárostól . Itt van az életem és ezt szoktam meg.

- nocsak-nocsak megint össze futunk – szólított meg egy számomra jéghideg hang.

A torkom összeszorult a sírás kerülgetett. Nagyon –nagyon lassan néztem csak fel. Féltem a látványtól. Nem szerettem volna vissza kerülni oda ahol 6 héten keresztül voltam. Amikor felnéztem egy vérsörös szempár nézett felém. A szeme elszántságot tükrözött, és ami a legfontosabb éhséget.

- A…Alec. .- dadogtam

- személyesen- nevetett fel – úgy látom szerencsés órában születtél hogy megint velem futsz össze. Ha Damon vagy Lena talált volna rád már rég alulról szagolhatnád az ibolyát… talán még darabokra és téptek volna .- jött közelebb , majd bele szagolt a hajamba. Ez volt az a pillanat amikor nem tudtam gondolkodni , a földre rogytam és zokogtam ő pedig csak hangosan kacagott.