10. rész

Sziasztok!

nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy ilyen régen volt rész. De mindenkinek nekem is ez volt az utolsó hetem, hiszen szerdától iskola...úristen el sem hiszem :D
Na nem is beszélek tovább rakom a nem túl hosszú részt :$ igyekszem hozni hamar a következő részt :) Nefeledjétek 5 komment alatt nincs rész:)
szóval dobjatok kommentet!
xoxo: C!Cc

10. rész

*Emmet szemszöge*

Nagyon rossz érzés fogott el hogy nem tudtam neki segíteni miközben azt a rettenetes fájdalmat élte át. Bármit tettem, bárhogy csókoltam vagy öleltem semmi nem használt. Ebben a pillanatban a nagy Emmet Cullen sírni tudott volna.

- gyere kicsim, készítettem neked enni- szólt Esmee a barátnőmnek.

- Köszönöm, - szólalt meg Anabell

- Ha ettél menny haza szólt édesanyádnak , vagyis próbáld meg rávenni hogy ma itt aludhass már aggódik érted- jött be a húgom.

- El is felejtettem…

- Mellettem mindent elfelejtesz cica- kacsintottam rá , mire viccesen oldalba bökött, de úgy érzem ez inkább neki fájt úgyhogy egy puszit leheltem a könyökére. – ne próbálkozz ezzel többször – mondtam neki, majd leemeltem az ágyról és levittem az ebédlőbe, amit persze mi még soha nem használtunk

- Ez így nem jó, hogy ti csak néztek …- jelentette ki miközben kezébe fogott egy szendvicset,

- Pedig mi ezt nem fogjuk megkóstolni azt hiszem- mosolygott Carlise

- Nem tudjátok mit hagytok ki – nevetett .

Miután jól lakott megköszönte anyunak , hogy gondolt rá ami persze természetes volt mivel Esmee imádta Anabellt. Azután felkaptam a hátamra és vámpíros sebességgel Anabellék házához értünk.

- szia anyu

- szia Tish – csókoltam neki kezet amitől láthatólag zavarba jött , Anabell pedig viccesen megrázta a fejét

- jól kifogtad az első barátodat kislányom – nevetett Tish

- anyu igazából csak azért jöttem… mert…Emmetnél szeretnék aludni

- na de Ana…ez úgy hiszem korai – jött zavarba az édesanyja

- nem tervezek semmi piszkosat a lányoddal- nevettem el magam mire Anabell megint oldalba akart bökni, de meg gondolta magát

- hány napot terveztetek? – jött rá Tish a titkunkra

- a hétvégére…- mondta halkan Anabell

- egye fene kislányom, hétfőig látni sem akarlak , Emmet te pedig vigyázz rá

- ő a mindenem…mindig vigyázok rá

- imádlak anyu – adott egy puszit az anyjának , majd felrohant az emeletre engem is magával húzva . Felkapott egy sport táskás majd bele rakott egy pár cuccot azután pedig elvonult a fürdőbe átöltözni . Amikor kijött tuti megállt volna a szívem ha dobogna. Egy világos farmer volt rajta ami kiemelte formás fenekét , meg egy igen kivágott fehér topp ami inkább nyárra lenne való . Enyhe smink volt csak rajta, mint láttam csak szempillaspirál és szájfény . A haja viszont enyhén hullámosan omlott a vállára. Legszívesebben most azonnal ledönteném az ágyra és a magamévá tenném , de még nem vagyok rá felkészülve. Abba viszont biztos vagyok, hogy belehalnék ha lehet így mondani hogyha valami kárt tennék az én szerelmemben.

- Indulhatunk? – szólított meg

- Persze baby mehetünk, csak legeltettem rajtad a szemem

- Ne hozz zavarba- hajtotta le a fejét . Imádom amikor így viselkedik , szeretem hogy ilyen érzéseket váltok ki belőle.

- Csak bevallom, hogy túl jó nő a csajom – csókoltam meg , majd elvettem tőle a cseppet sem nehéz táskát és kézen fogva lementünk elköszönni Tishtől, aki egy kicsit rosszalló nézéssel de elengedte a lányát. Nem aggódtam ettől a nézéstől, hiszen ha nem bízna bennem nem jöhetett volna velem Anabell. A ház előtt egy darabig rendes emberi tempóban haladtunk, egészen addig amíg látó távolságon kívül nem kerültünk. Azután felkaptam a hátamra a vacogó barátnőmet, majd gyors vámpíros iramban haza futottam vele.

- Tudod baby nagyon imádom ha kiöltözöl, de én sexi ruhák nélkül is szeretlek. Miattam nem kell hogy megfázz. – emeltem fel az állát , majd a szemébe néztem.

- Emmet…

- Jó- jó abba hagytam , na induljunk be mielőtt még jégcsap leszel. – karoltam át, majd bementünk a melegebb házba

- Sziasztok, Anabell kedvesem, ha bármi kívánságod van én és Alice a rendelkezésedre állunk- jött oda anyu , majd homlokon puszilta Anabellt

- Már így is sokat segítetek nekem, semmire nincs szükségem - válaszolt udvariasan.

- Azért enned csak kell – jött le Alice is Jasperrel az oldalán

- Igen, de most nem vagyok éhes – mosolygott Bell

- Rossz hírem van…- szólalt meg Carlise is – beszéltem a Volturi-val , megszökött egy ősrégi fogoly a cellából. Ők sem tudják hogy –hogy történt. Talán alakváltó lehet, legalábbis ezt feltételezik.

- Nem mondod komolyan hogy a voltúritól bárki is meg tud szökni… - nevettem fel, habár tudtam hogy ez nem vicc

- Ezt először én sem hittem el fiam, de úgy érzem igaz . Anabell a fájdalom bármelyik pillanatban újra be férkőzhet a fejedbe. Ha valami furcsát érzel, azonnal szólt rendben?

- Persze, megértettem.

Nem értettem miért velünk történik ez. És vajon mi okból. Miért pont Anabellt bántják, miközben ő a légynek sem tudna ártani.

Díj és 9.rész

Sziasztok..
Habár nem kaptam annyi kommentet, mint amennyit szerettem volna azért én meghoztam a részt:) Mivel egyre több rendszeres olvasó van:) Arra szeretnélek megkérni titeket hogy 1 megjegyzést ne felejtsetek nekem itt hagyni:)
Sajnos nem tudom, hogy mikor hozom a következő részt... a mamám épp ma halt meg :'( ... kb 30 perce tudtam meg... temetés meg minden... és még utazni is kell...
1 héten belül mindenképpen felrakok egy részt...addig is kérek sok sok megjegyzést..
sok puszi nektek: C!cc

Ui: köszönöm szépen a díjat Trixynek :)



Ez életem első díja úgyhogy nagyon sokat jelent :) Még egyszer köszi Trixy :)

Szabályzat:
1.Írj magadról 5 dolgot .
2.Add tovább 3 embernek .
3.Haggy náluk megjegyzést .

5 dolog magamról :

1: imádom a magas sarkúkat
2: imádom ha fotóznak
3: imádom a twilightes sztorikat
4: minden édességet megeszek
5: utálom a diót és a mákot

Akiknek tovább adom :

Vikike1987 ( http://damienlapja.gportal.hu/)
Lizzyke ( http://kellan-lovestory.blogspot.com/)
Szoffy ( http://lonelyfriendship.blogspot.com/)

Még egyszer köszönöm a díjat Trixynek !:) ♥

9.rész

*Anabell szemszöge*

Egész éjjel Emmetten járt az eszem szinte alig aludtam. Mire pedig elaludtam volna az eső eszeveszett módon kezdte verni az ablakunkat. Éppen meg akartam fordulni mert azt hittem , hogy velem maradt de hűlt helyét találtam. Csupán csak a feje nyoma látszódott a párnán. Gyengén végighúztam rajta a kezem és megejtettem egy mosolyt. Nem tudtam mennyi idő lehet, de még korán van mert kintről szinte semmi fény nem szűrődik be. Szép lassan felkeltem, megnéztem az időt. Nem is volt korán , az óra mutató épp most ütötte a 9 órát. Megígértem Jacob-nak hogy átmegyek ma hozzá , mivel régen beszéltünk. Bementem a fürdőbe, megejtettem egy zuhanyt meg a többi reggeli teendőt majd felfogtam copfba a hajam. Ezután felvettem egy sötét árnyalatú farmert és egy fehér garbó szerű pulcsit ami fölé természetesen a kabátot. A legvégére a szőrös csizma maradt. Tudtam , hogy nem ajánlatos ilyen szakadó esőbe , és hóba gyalog menni a La Pushba de szeretem a veszélyt és Jake-t is látni akarom . Még mielőtt elhagytam volna a házat írtam egy levelet , hogy hol vagyok. Felkaptam a kapucnim a fejemre és már úton is voltam. Ennyi időbe még soha nem tellett oda érnem valahova. A szél másodpercenként fújta le rólam a kapucnim a az eső pedig nem engedett látni. És még az is hozzá tett hogy rohadtul fáztam is.

- Anabell…- hallottam meg egy ismerős hangot

- Szóval ide találtam…szia Jake - öleltem meg – milyen jó meleg vagy

- Már meg szokhattad volna – adott egy puszit – te viszont majd meg fagysz, na gyere ide- ölelt át. Jake volt a legjobb barátom , kiskorom óta ismerem, és mindent tudok róla ahogy ő is rólam. Azonban az utóbbi pár hónapban nagyon megváltozott. Régen amikor találkozni akartam vele, mindig ráért most pedig egyre kevesebb időt szán rám. Most is csak azért hívott át , mert valamit mutatni akar. Úgy érzem nekem nem fog tetszeni az a valami. Amikor beléptünk Billyék házába, megcsapott egy erős női parfüm illat. Innentől tudtam, hogy Jake-nek barátnője van. Nekem is ott van Emmet, mégsem hanyagolom el, Jake-ről pedig mást lehet mondani.

- Anabell, ő itt Destiny a barátnőm – mondta ezer wattos mosollyal Jake.

- Nem akartam elrontani a jó kedvét, de rosszul esett az amit megtudtam, rosszul esett az , hogy egy lány miatt elhanyagolja a legjobb barátját viszont ez mellé a furcsa érzés mellé valami más is társult, amit féltékenységnek hívnak. Hiszen eddig én voltam az egyetlen lány Jake mellett akit szeret . Persze voltak neki barátnői, hiszen ki ne járna Jacob Black-el … de egyik sem volt komolya, hiszen nem mutatta be nekem őket… ezt a Destiny-t viszont… igen.

- Örvendek Destiny – ejtettem meg egy műmosolyt

- Szintén Anabell – valami furcsa volt ennek a lánynak a nézésében, valami... olyan ami még sok bajt fog okozni nekünk. Jó emberismerő voltam, ez a lány pedig nem volt valami szimpatikus.

- Örülök a találkozásnak, de túl sokáig tartott az ide út… mint látom dél van- néztem a fali órára .- megígértem Emmetnek , hogy átmegyek hozzá – mondtam amilyen gyorsan csak tudtam.

- Haza kísérlek – vágta rá rögtön Jacob

- Haza találok egyedül is – néztem a szemébe, - sziasztok- pusziltam meg a legjobb barátomat, majd elindultam.

*Jacob szemszöge*

Láttam Anabell arcán , hogy valami nem stimmel. Biztosan furcsa neki , hogy már csak nem ő lesz az egyetlen lány az életemben. Természetesen a szívemben, amíg csak élek ő fog élni hiszen már kiskorom óta tudom , hogy ő a lenyomatom de semmi esélye annak , hogy együtt legyünk hiszen bele szeretett egy kemény bőrű vérszopóba. Nekem viszont bármennyire is fáj túl kell lépnem rajta, hiszen nem lehetünk egymásnak mások mint csak barátok. És Destiny csodálatok lány,habár tudom hogy szerelemből soha nem fogom szeretni, talán máshogy igen.

- aranyos lány, csak hamar elment- szólalt meg Destiny, majd a karjaimba bújt. Ilyenkor mindig azt képzelem, hogy Anabell az.

- Majd még fogtok tudni beszélgetni, ő a legjobb barátom és sokat lesz itt – vágtam rá miközben tudtam, hogy ez nem lehetséges hiszen nagyon erős az iránta érzett szerelmem.

*Anabell szemszöge*

Miután olyan gyorsan elrohantam a La Pushból még a kapucnim is elfelejtettem felrakni, így elég szépen eláztam. Ez a lány nagyon furcsa volt nekem, még soha nem éreztem hasonlót mint amikor vele beszéltem. Az utam most nem haza vezetett,hanem a Cullen házba. Hiszen már késésben voltam, és megígértem Em-nek hogy ahogy tudok futok hozzá.

- szia Anabell – szólított meg rögtön Alice, amikor a ház közelében voltam

- szia Alice - pusziltam meg – Emmet?

- Szerencséd van, mert pont most jött meg , menny csak fel ismered az utat .- mosolygott majd bele szagolt a levegőbe – a véred illata igen erős… - nevette el magát- Emmet biztosan meg fogja említeni

- Remélem hogy nem- futottam fel a lépcsőn, majd amikor beértem a szobába a szerelmem karjaiba vetettem magam.

- Neked is szia – mosolygott Emmet majd egy hosszú csókot lehelt ajkaimra.

- Úgy látszik ilyenkor a lányok kicsit meg bolondulnak – mondta röhögve , mire elvörösödtem. Gondoltam , hogy meg említi ha nem tette volna akkor nem ő lenne Emmet Cullen. – ázott kutya szagod van – fintorodott el amikor jobban hozzám bújt . Nem értettem hogy a Cullenék miért hívják Jacobékat kutyáknak, de nem is foglalkoztam vele. Felhúzott orral elfordultam tőle. Nem tűrom , hogy sértegesse a legjobb barátomat.

- Na cica… most meg mi van?

- Emmet… Jake a legjobb barátom, ezt tartsd tiszteletben! – néztem rá komolyan

- Nem örülök neki…

- Nem érd… - akartam kimondani , amikor olyan fájdalom férkőzött a fejembe, hogy azt hittem szétrobban. Nagyot ordíthattam, hiszen Alice is felrohant és rázogatni kezdett.

- Anabell… mi a baj… koncentrálj… hallod Anabell

- Cica… szólalj már meg a frászt hozod rám

Nem tudtam mit tenni, fájdalmasan szorítottam a fejem. Minden apró zaj még nagyobb fájdalmat keltett bennem. A fejemben dübörgött valami,olyannyira hogy a saját gondolataim sem hallottam, de valaki másét igen . „ fogd a kést és szúrd magadba” .

- Nem akarom – ordítottam

- Cica mit nem akarsz- szorított magához – csssss

Az ajtó kicsapódott és a többi családtag lépett be rajta. A kicsapódás még nagyobb fájdalmat keltett bennem. Éreztem hogy valaki át vesz a karjaiba és valahova lefektet, majd valamit belém nyom, amitől a fájdalom enyhülni kezd majd szép lassan elmúlik. A szemem csak nagyon lassan tudom kinyitni, még mindig él bennem a fájdalom emléke.

- mi volt ez? – nézett rám Carlise

- nem tudom… egyszer csak abbahagyta amit mondani akart és sírni ordítani kezdett. Bármit csináltam nem hagyta abba . Cica nagyon aggódtam- nézett rám, majd egy puszit lehelt a számra.

- Gyerekek… én úgy érzem ez nem a véletlen műve volt, ha egyszer megtörtént máskor is megfog

- Nem akarom…- temettem Emmet mellkasába a fejem – és köszönöm Carlise

- Ez a dolgom Anabell , és én is nagyon megijedtem hogy nem fog hatni amit adok neked

- Emmet szeretném , hogy ezentúl amíg ez meg nem oldódik mindig Bell mellett legyél, ha vadászni mész majd valaki levált.

- Sejtésed sincs hogy mi volt apa? – kérdezte Jasper

- Az van…de lehetetlen…ezért egyenlőre amíg meg nem bizonyosodok róla nem mondok semmit. – nézett ránk komolyan,

8.rész

Sziasztok!
Azt hiszem ehhez csak annyit fűznék, hogy néha ilyen részek is kellenek;) :D
Köszönöm az eddigi 15 rendszeres olvasót :) És a megjegyzéseket:)
Erre is kérek megjegyzéseket:)
A következő részben, új szereplők bukkannak majd fel, akikről rakok majd ki képet is:)
szóval...
Dobjatok Kommentet!
xoxo: C!cc

8.rész

*Anabell szemszöge*

Egy új fejezet kezdődött el az életemben. Mások számára hihetetlen dolgokon mentem keresztül, megtámadtak, majdnem megöltek, végül rám talált a szerelem is. Visszavonhatatlanul szerelmes vagyok Emmet Cullenbe, és mindennél többet jelentett nekem az ő ideges „szeretlen cseszdmeg” bejelentése. Anyukám és a barátaim viszonylag jól fogadták, a hírt , egyedül Jacob-nak volt ellenszenves az egész Cullen család, amit persze nem tudtam megérteni. De nem foglalkoztam Jake kijelentéseivel. Ezentúl az éltem Emmet jelenti.

- szia…- nyitottam neki ajtót egy zavarba ejtő mosoly kíséretében. Emmet eszméletlenül jól nézett ki mindig,

- szia kislány – kapott fel egy könnyed mozdulattal, és egy hosszú csókot lehelt az ajkaimra. Örömteli találkozásunkat egy erőteljes köhécselés zavarta meg anyukám személyében.

- Örvendek a találkozásnak asszonyom- üdvözölte egy kéznyújtással Em anyut. Zavarba ejtő volt az egész szituáció, hiszen még soha senkit nem hoztam haza, és ez édes anyukámnak is kellemetlen lehet. – Emmet Cullen vagyok

- Örvendek, Emmet. Tish Josh . És semmiféle asszonyom,nyugodtan tegezz.

- Értettem Tish – húzta mosolyra a száját Em

- Oké- szólaltam meg- anyu… mi fel…fel mentünk a szobámba.

Ezek voltak azok a pillanatok amiket még ha vártam is az életemben nem ennyire zavarosan képzeltem el. De nem csalódtam Emmetben. A vonzereje most is jól jött. Láthatólag anyukám rögtön megkedvelte.

- nos ez itt az én szobám , nem olyan nagy szám mint a tied de én…- próbáltam végigmondani de ő rátapasztotta gyengéden egyik ujját a számra..

- Csssssss, én imádom a szobád – csókolt meg , majd felkapott és egy gyors mozdulattal az ölébe ültetett.

**

Most minden olyan nyugodt- gondolták szinte egyszerre, hiszen eddig nem sok napot éltek meg ilyen légkörben. Anabell boldog volt, Emmet viszont azon kívül hogy boldog most ezzel a lánnyal igazán embernek érezhette magát. Rosalie mindig éreztette vele, hogy ő egy v”vad szörnyeteg” azonban itt a helyzet most más volt. Vigyáznia kellett a lányra, nem szorosan megszorítani nehogy összeroppantsa, nem erősen csókolni,nehogy egy rossz pillanatban véletlenül elszálljon az agya és megölje. Most gyengédnek kellett lenni. Még ha ez nem is Emmet stílusa volt, ezért a lányért megtette. Már régóta egymás karjaiba bújva üldögéltek az ágyon egy szót sem szólva. Csak élvezték egymás társaságát. Ezt a pillanatot a lány zavarta meg zavartsága miatt. Emmet közelében mindig zavarban volt. Nem értette hogy választhatta őt hiszen hol van ő Rosalie-tól? Szép lassan fel állt, majd kinyitotta az erkély ajtót és oda állt. Emmet sem tétlenkedett, szinte azonnal a lány után ment, és hátulról átkarolta. Imádta a lány hosszú haját ami szinte mindig a vállaira omlott szétszórtan. Maga elé fordította a pipacs vörös lányt és megcsókolta. Mindig meg tudta mosolyogni, ahogy elvörösödik a karjaiban, imádta az embereknek ezt a tulajdonságát. Gondolkodás közben a lány egyik hajtincsét próbálta a füle mögé tűrni, ami nem éppen akart engedelmeskedni neki. Pont olyan volt mint Anabell . Önfejű, és makacs. De mégis imádnivaló. A lány hajáról, Emmet szeme lesiklott a ruhájára habár nem volt kihívó sem nyárias, sőt pont a télre való hosszúnadrág egy sima egyszerű pólóval. Ő mégis meglátta a lány gyönyörű alakját . Ebben a pillanatban valami úgy érezte szétfeszíti csordultig megtelt szeretettel , szerelemmel, szenvedéllyel. A lány nyakához hajolt és mélyen beszívta az illatát.

- gyere menjünk be mert megfázol ebbe a lenge kis pólóba, és én sem vagyok egy melegféle – mosolygott Emmet.

- Meg sem kottyan ez a kis hideg levegő

- Azért én nem szeretném hogy megfázz

A lány bólintott, majd miután becsukták az erkély ajtót, visszaültek egymásra nézve az ágyra. Habár Emmet türtőztette magát, nem akart kárt tenni a lányban, azonban a Anabellnek nem sikerült sokáig titkolnia a benne égő vágyat. Tudta hogy nem mehet el sokáig, ő mégis ki szerette volna próbálni hogy mekkora az a bizonyos határ. Szép lassan közelített a barátja felé, majd szép lassan mindvégig a szemébe nézve ledöntötte az ágyra. Mivel Emmetten csak egy ing volt, ezért könnyedén ki csatolta és lágyan végig simított a hideg mellkasát, egészen a tökéletesen kidolgozott hasáig. Emmettet kirázta a hideg a lány jóleső érintéseitől főleg amikor hirtelen a nyakára tévedt és ott kezdte el csókolgatni. A lánynak nem volt e téren tapasztalata de hallotta barátja jól eső sóhajtásait így biztos volt a dolgában. Eközben persze a Em sem tétlenkedett átfonta karjait a lány dereka körül, majd megfordította a helyzetet. Villámgyors mozdulattal ragadta meg barátnője pólóját és tépte le róla. Lassú tempóban csókolgatta az arcától egészes a hasáig érezte a vágyat magában, hogy mennyire kívánja a lány puha testét és vérét . Anabell még vissza akart hajolni egy újabb szenvedélyes csókért , de az megájjt parancsolt az ujjával, majd szenvedélyesen még utoljára végignézett gyönyörű barátnőjén és egy óriási sóhaj tört fel belőle.

- most nem mehetünk tovább- simogatta meg a lány arcát , mire az egy mosollyal megnyugtatta a fiút hogy semmi gond ő megérti.

7.rész

sziasztok!

Itt vagyok és meghoztam a következő részt :) . Remélem kapok sok sok megjegyzést :)
Kellemes olvasást !
Dobjatok Kommentet!
xoxo: C!cc

7. rész

*Anabell szemszöge*

Itt Forksban, habár még csak október közepe van elég hamar leesett az első hó. Két hónapja, hogy nem tudok semmit sem a Cullen családról. A lelkiismeretem azóta is romokban hever, habár a családom és a barátaim folyamatosan próbálják ujjá építeni.

- fel a fejjel Ann - szólított meg Natalie – minden rendbe fog jönni. És amúgy is nézd mindennek a pozitív oldalát

- És mégis mi ennek a pozitív oldala Nat? És hányszor mondtam már hogy ne szólíts Ann-ek

- Gondolkodj, Anabell megcsókolt téged a kis szürke egeret egy Adonisz Emmet Cullen.

- Igazán erősen tartod bennem a lelket Natalie – erőltettem egy kis mosolyt az arcomra

- Most miért? Még mosolyogsz is

Szerettem Natalie humorát, ha csak kicsit is, de sikerült elfelejttetnie velem a csókot.

- és most menny- löktem kifelé – tanulnom kell – mosolyogtam

- hékás… elzavarod a legjobb barátnőd, és amúgy is alig jársz be órákra

de vizsgákra bemegyek, szia – csuktam be előtte az ajtót, majd mosolyogtam egyet az utolsó „én is szeretlek” kijelentésén az ajtó mögül. Habár a hideg idő nem tartozott a kedvencem közé, már megszoktam hiszen itt Forksban a hideg idő volt a megszokott. Ma minden szabadidőmet az ablakban töltöttem. Imádtam csodálni a fehér havat. Ilyenkor minden olyan szépen csillogott . A távoli fenyő fák alig látszódtak, csupán a fehérség volt kivehető. Aki nem ismerte a környéket ki sem vehette hogy azok fenyők . A hó csodálása közben kedvet kaptam egy kis sétához. Egy farmer, egy garbó,egy sapka egy meleg műszőrrel borított kabát és ajtó csapódás közepette kiléptem a havas útra. Imádtam amikor ropogott alattam a talaj , szerettem visszanézni a lépteim nyomát , ilyenkor mindig eszembe jutott az a régi mese a Jancsi és Juliska amikor a nyomaikkal akartak haza találni de nem sikerült nekik. Kívülről talán bolondnak tűntem, hiszen mosolyogtam. Imádtam ezt a mesét. Édesapám mindig ezt mesélte nekem amikor még élt. Amikor ezeket az emlékeimet idéztem fel, egy-egy könnycseppet elejtettem, de ezek a boldogság könnyei voltak. Boldog voltam , hogy legalább ennyi időt eltölthettem édes apámmal a halála előtt. Gondolkodásom közepette egy kemény valamibe ütköztem, először azt hittem valami fa törzs de amikor felnéztem a lélegzetem is elakadt . Emmet Cullen volt az .

- te mit keresel erre? – szólított meg halk hangon

Valóban nem értettem mit kerestem egy erdőben. Nagy visszaemlékezésem közepette nem figyeltem hogy merre megyek.

- tulajdonképpen nem is tudom…- jöttem zavarba – ó istenem Emmet - tört ki belőlem, majd a mellkasába fúrtam a fejem – miért nem jöttél utánam? Miért nem kerestél? Miért hagytál szenvedni? – öleltem tovább, amikor felpillantottam csak zavart pillantását láttam. – miért nem jöttél utánam és mondtad volna meg hogy nem kellek… reménykedtem Emmet… de sajnos hiába – fordultam volna meg mire elkapta a karom

- Anabell… ez nem így volt. Én nem csak úgy csókoltalak meg. Amikor találkoztam veled, már teljesen biztos voltam benne hogy Rosalie nem az igazi… azóta el is hagytam meg tudod te ezt érteni, 700 év után Bell meg tudod érteni? – rángatott meg kicsit sem gyengéden , úgy éreztem ha ennél erősebben rángat eltöri a csontjaimat. Félő pillantást vetettem rá mire elengedett – hát nem érted? Vagy nem érzed? Anabell bármennyire is akarlak mi soha sem lehetünk együtt , én soha nem próbálkoztam semmit emberrel habár 1000 éves vagyok, nincs elég erőm hozzád. Ha egy kicsit erősebben foglak máris összetörlek.

- Nem érdekel…- álltam lábujjhegyre és rátapasztottam ajkaim az övére. Innen nincs vissza út. Ha szakított Ross-al akkor fontos vagyok neki. – Emmet kérlek ne lökj el magadtól – néztem a szemeibe , ami dühösen csillogott.

- Hát így állunk Anabell… - kezdte- én ugyan olyan szörny vagyok mint a Volturi azzal a különbséggel hogy hosszú évek során megtanultam kontrollálni a vérszomjam. De ez nem azt jelenti hogy egy őrült pillanatomban nem harapom át a torkod- kiabált. Nem ijedtem meg tőle, tudtam hogy csak meg akar ijeszteni.

- Akkor tessék itt vagyok, ha nem lehetek veled nem ér semmit az életem, - vettem le a kabátomat. – harapd át a torkom Emmet Cullen rajta - ütögettem a mellkasát- Na miért nem teszed meg? Tedd meg te gyilkos vérszívó

- Hogy miért nem teszem meg? – emelte fel a hangját még az előbbinél is jobban- mert szeretlek cseszd meg, azért – dühösen magához húzott és vadul csókolózni kezdtünk. Bizsergés járta át az egész testem, nem érdekelt mennyire szorít maghoz, amennyire csak lehet, vagy még annál is jobban közelebb szeretném érezni magamhoz őt. Eldöntöttem. Ha ő nem áll meg én sem fogok. Elég közel voltunk egymáshoz ahhoz , hogy érezzem merevedő férfiasságát, és vágyát. Amikor egy percre abba hagyta a szám csókolgatását én kezdtem el puszilgatni éles szemfogát, hogy tudja nem félek tőle. Megbízom benne. Mindenkinél jobban megbízom benne.

*Emmet szemszöge*

Teljesen kihozott a sodromból ez a fruska, akit teljes szívemből szeretek. Éreztem , hogy egyre nehezebben veszi a levegőt mégsem akartam abba hagyni szorítottam magamhoz épp annyira nehogy összetörjem hosszú hónapok óta erre vágytam rá... tudtam , hogy még nem mehetünk messze hiszen az én tűrőképességem sem határtalan édes illata pedig mindennél jobban bódító. Csak egy cseppet… nem bírom tovább. A szemembe nézett, ami korom feketén tündökölt és odanyújtotta a csuklóját, mire én egy lökéssel arrébb löktem.

- Anabell….még nem megy, nem szeretnék kockáztatni.

- Én bízom benned , harapj meg . Azt akarom, hogy minden vámpír tudja hogy a tied vagyok csak is a tiéd.

Talán ha csak egy kicsit bele harapok nem lesz gond. Hiszen tegnap ettem. Lassan emberi tempóban ültem oda mellé ahova el löktem, fel emeltem a csuklóját, először egy gyengéd puszit nyomtam rá, majd bele mélyesztettem éles fogaimat. Ő Fájdalmasan felnyögött és az arcom simogatta miközben én az életnedvét szívtam magamba.

- Em… elég lesz , - nyögte fájdalmasan

Én meg egy utolsó szívást megejtettem, majd egy puszival nyomatékosítottam hogy befejeztem. Talán ha képes voltam abba hagyni, akkor nekünk van jövőnk…talán ez egy jel volt, hogy mi összetartozunk.

6.rész

sziasztok:)
Lenne egy kérésem... még mindíg béta kerestetik... mert aki jelentkezett ő pont nem ért rá...
szóval aki ráérne írjon nekem az emmetfanfic@gmail.com ra :)
És most itt a rész :)
xoxo: c!cc

6. rész

*Anabell szemszöge*

Mindenegyes vele töltött perc ebben az autóban egy újabb fájdalmat jelentett számomra. Tudtam hogy határtalanul bele estem Emmet Cullen-be és azt is hogy soha nem lehet az enyém. Én mégsem állítottam meg, éltem a pillanatnak pont úgy ahogy még soha sem tettem.

Elárultam…

Elárultam ezzel, a Cullen családot , és magamat . Ők voltak akik megmentettek, akik talán fényt hoztak jó, de unalmas életembe. Én mégis tökreteszem Rosalie-t , aki talán soha nem volt kedves velem. Segített. Én pedig most teszem tönkre azzal , hogy itt csókolózom a szerelmével. Hát ennyire önző lennék, ennyire csak magamra tudok gondolni? Ez lennék valójában én?

Még egy utolsó puszi a szájára, egy utolsó simítás a tökéletes arcán…
Ellöktem. A szemei kitágultak, és feketék voltak. Nem láttam sok mindent az arckifejezésén , csupán értetlenséget. Sírni akartam, ordítani. Ki akartam kiabálni a világba hogy „szeretlek Emmet Cullen” még sem tehettem. Ennél önzőbb már úgysem lehetek. Hátra fordultam, kilöktem az ajtót és rohanni kezdtem a sötét utcán. Ismerős környéken jártam, innen már nem lakom messze. Rohantam. Nem érdekelt, hogy felszakítom a sebeim , hogy mennyire fáj. Haza szerettem volna érni, le mosni magamról amit ma tettem. Sírni, és elaludni.

- kislányom… végre hogy itthon v…- jött oda anyukám amikor ajtót nyitottam, azonban amikor meglátta a sírástól kipirosodott arcom, és a véres felszakadt sebeim magához ölelt. Leültetett a nappaliban lévő ágyba és vizes ruhával kezdte törölgetni a rajtam lévő sebeket. Éreztem , hogy várta hogy magamtól beszéljek.

- Megcsókoltam…- szipogtam- vagyis vissza csókoltam… egy szív nélküli szörnyeteg vagyok

- Ne mondj ilyeneket kicsim…- simogatta a fejem búbját

- Cullenék jó barátaim, és én mégis tönkretettem Ros és Emmet életét, amit hosszú idők óta építgetnek – néztem fel anyukámra

- Tudod kicsim, a szerelem útjába senki sem állhat. Az csak magától jön, és elragad, nem tudod irányítani. És hiába építgették a kapcsolatukat, ha nem voltak egymásnak az igazik. A megszokás is közre játszhat.

- Tudtam, hogy igaza van, de azt is tudtam, hogy Em és Ros szereti egymást, hacsak megszokásból is de a tisztelet megvan náluk.

- Köszönöm anyu – álltam nagy nehezen fel. a ragtapaszoktól még nehezebb volt mozognom. – elmegyek, megmosakodom. ,

Hosszú ideig álltam a zuhany alatt, féltem magamnak bevallani, hogy élveztem Emmet érintéseit. Próbáltam lemosni magamról a bűntudatot, de bármennyire is eresztettem magamra a jéghideg vizet nem ment. A bűntudat még álmomba is elkísért.

*Emmet szemszöge*

Az utolsó pillanatban még élvezi az érintéseimet, majd kirohan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy utána futok, de nem lett volna helyes. Nem szerettem volna neki fájdalmat okozni, most mégis megtettem. És nem csak neki okoztam mérhetetlenül nagy fájdalmat, hanem Rosalienak is. Nem tudtam mennyi idő telhetett el azóta , hogy itt hagyott és a gondolataimba merültem de éreztem , hogy sok és inkább haza indultam. Rettenetesen rosszul éreztem magam az miatt amit tettem.

- mi tartott ennyi ideig? – fogadott Ros amikor beléptem , gyanút láttam megcsillanni a szemében.

- Kocsikáztam…- hazudtam

- Ugyan Emmet láttam hogy nézel rá

- Ros… azt hittem ezt már meg beszéltük.

- Tudod Emmet, sokat gondolkoztam a kettőnk kapcsolatáról. Fáj kimondanom, mivel mindennél , és mindenkinél jobban szeretlek de érzem hogy ez fordítva nincs így…

- De…

- Ne szólj közbe, - nézett bele talán most először fájdalmas tekintetével a szemembe. – Tudom , hogy nem az új kiscsaj… vagyis Anabell hibája, hanem a mienk. Hazudnék ha azt mondanám csak szexből állt ki a kapcsolatunk… mert nem így volt. Két fájdalmas elgyötört lélek egymásra talált. De igaz szerelem soha nem volt közöttünk a részedről…

- Rosalie…

- Tudom Em hogy szerettél, de közel sem volt szerelem. Soha nem éreztem, hogy remegsz a karjaim között vagy zavarban lennél és kérlek ne fogd arra hogy te vagy a kemény legény, mert lehet az vagy de aki szerelmes az nem mindig önmaga – nézett fel rám véres szemeivel és enyhén mosolygott. – fáj kimondanom de, véget kell vetnem ennek. Én lennék a legboldogabb lány a világon, ha te megtalálnád az igaz szerelmet Em, mert megérdemled.

- Ros… cica… kérlek…- néztem fel rá fájdalmas tekintettel. Fájt ahogy hozzám beszélt, rég láttam Ros-t ilyen letörtnek. Most mégis az újra, és miattam.

- Te már rég nem vagy szerelmes belém, ezt már Anabell megjelenése előtt is tudtam.

- Fáj neked bevallanom, miközben látom, hogy itt törsz össze a szemem előtt, de igazat kell, hogy adjak… szeretlek mindennél jobban, de nem szerelemből. Remélem és kívánom neked teljes… szívemből, ha most lenne, hogy találd meg az igaz szerelmet és légy boldog. – egy utolsóm ölelés, egy utolsó csók és örökre elváltak útjaink. Éreztük mind a ketten, hogy a házban mindenki hallotta keserves beszélgetésünket.

Rosalie nem nézett többet rám, már csak egy elsuhanó feketés fehér fénycsíkot láttam magam előtt. Tudtam, hogy most elment. De azt is tudtam, hogy új élet kezdődik számomra.