2. rész

sziasztok!

Fontos: Béta kerestetik! sürgősen !!!!
Jelentkezni: emmetfanfic@gmail.com
előre is köszönöm !

2. rész


*Anabell szemszöge*

Hideg van. Fázom. Érzem hogy sok vért vesztettem. Akárhányszor csak szívnak belőlem egyre gyengébb leszek. Hát ez a sors van meg írva nekem? Fáj hogy fájdalmat okozok a szeretteimnek akik abban a hitben élnek hogy elhagytam őket. Összekuporodva kezdtem el pityeregni. Nem sokkal később lépteket hallok az ajtó felől. Rettegtem hogy megint át kell élnem ezt a szörnyűséget amit hetek óta , azonban amikor megpillantottam egy szőke hajú férfit , ha csak egy kicsit is de el szállt a félelmem. A bőre láthatólag ugyan olyan fehér volt mint elrablóimnak . Amikor hozzám ért éreztem hogy kemény mint a páncél és hideg akár a jég. De a szeme… a szeme arany barnán csillogott ahelyett hogy piros lett volna. Gondolat menetemen az ő hangja zavarta meg.
- Anabell… - rázogatott meg egy picit – ide tudsz figyelni rám egy picit?- kérdezte mert láthatta vagy akár érzékelhette azt hogy milyen gyenge vagyok.
- I…Igen- dadogtam
- Figyelj amikor kiérünk ebből a sötét cellából jó mély levegőt vegyél és tartsd vissza a lélegzeted ameddig csak bírod
- Te is bántani fogsz?
- Nem foglak bántani , Carlise vagyok és segíteni szeretnék csak tedd amit mondtam.
Nem voltam képes érthető választ adni , és nem értettem hogy egy vámpír miért akar nekem segíteni de megtettem amire kért. Nehezemre esett ilyen gyengén nem lélegezni és valószínűleg el is ájulhattam mert arra ébredtem hogy emberi tempóban gyalogolok vagyis valaki gyalogol és én a hátán vagyok…
- ha ezt meg tudják nekünk végünk… ismét kérdezem: megéri ez? – csattant fel egy női hang
- Ros! Te csak úgy képes lennél meg ölni? – kérdezte komolyan Carlise a szőke lánytól akit feltehetőleg Ros-nak hívtak
- Felébredt- hallottam meg annak a hangját aki épp a hátán tartott
- Na ez remek- rohant előre a szőke hajú lány
- örülök hogy felébredtél- jött oda hozzám egy kedves nő – Esmee vagyok – mosolygott
Furcsa lények voltak a megmentőim , a hasonlóságuk ijesztő volt az elrablóiméhoz mégsem voltak kegyetlenek. És a szemük sem ezt tükrözte.
- Anabell Josh…- mutatkoztam be bátortalanul amikor leültünk egy fa tövébe.
- Engem és a feleségem már ismersz. – kezdte el Carlise miközben a Esmee-re mutatott- Aki elrohant ő volt Rosalie, aki a hátán vitt ő Emett- mutatott egy igen csak gyönyörű teremtményre – ők itt pedig Alice és Jasper
- Sajnálom ami veled történt- simított végig a nyakamon Alice
- Milyen udvariatlan vagyok- kezdtem miközben tudomást sem vettem Alice gesztusán… zavarban éreztem magam – még meg sem köszöntem nektek … köszönöm megmentettétek az éltem jövök nektek- próbáltam viccesre fogni
- Sajnos nem vagy biztonságban – jött egy távoli hang Jaspertől – A Volturi úgy tudja meghaltál és nem telik nekik sok időbe mire rájönnek hogy átvertük őket..
- Az már az én gondom … mindent köszönök- indultam el egy szimpatikus irányba de egy vicces kacaj megállított .

* Emett szemszöge*

Féltem. Határozottan kijelentem hogy féltem . A nagy Emmet Cullen most félt legelőször úgy igazán . Nem gondoltam volna hogy Carlise élve hozza ki Anabellt. Bár amekkora az ő szíve… már ha lenne. Igaz nem ismerem a kis csajt de azt meg állapíthatom róla hogy ügyes még a halottat is jól játszza. Bár biztos közre játszott az is hogy utána szinte azonnal eszméletét vesztette. Mint később kiderült elég kelekótya kislány nem tudom mennyi idős lehet , de abban biztos vagyok, ha nem kezdek el hangosan vihorászni ő egyedül útnak indult volna, amikor egy egész óceán választ még minket el Forkstól.
- Most mi az? – kérdezte amikor vissza fordult
- Te ezt komolyan meg gondoltad? – kérdeztem 100 wattos mosoly kíséretében – tudod egy egész óceán választ el minket Forkstól, de ha szeretnél indulj csak
- Én viszont azt szeretném ha minél előbb vissza juttatnánk Anabellt Forksba – csattant fel Carlise – Nem tudom mennyire vagy tisztába a gyorsasággal
- Nem kevés időt töltöttem kegyetlen vámpírokkal , és abban biztosak lehettek hogy nem emberi tempóban kínoztak meg…- mondta lehajtott fejjel
Nem tudok bele képzelni magam abba hogy milyen szörnyű kínokat élhetett át ez a szegény kislány.
- akkor ideje haza indulni- kaptam fel a hátamra és futni kezdtem. Tudni illik sohasem voltam egy türelmes fajta