15. rész & Dance in the vampire bund

Sziasztok!

Mivel most ráértem, ezért habarabb sikerült megírni a részt :)
Remélem elnyeri a tetszéseteket, és hogy örültök neki .
Ezenkívül,mivel gondolom itt minden vámpír fan , és szerintem imádjátok a romantikus filmeket szeretnék figyelmetekbe ajánalni egy japán animét ami romantikus vámpíros és iszonyat jó! Én két nap alatt néztem meg, egyszerűen nem tudtam abba hagyni, nem olyan mint a többi különleges és még egyszer mondom fantasztikus:) Sajnos feliratos, de gondolom ez senkit nem zavar. Egy 12 részes anime mind a 12 rész megvan :P letölthető és megnézhető. Picit nekem akadozott de nem volt annyira zavaró! Megéri megnézni, szóval aki nem szeretne egy ilyen élményből kimaradni az Katt a linkekre! Természetesen a letöltés előtt regisztráljatok, öszvissz 2 perc az egész :)
Film letöltés: ITT
Felirat letöltés: ITT



És most itt a várva várt rész :) Kérek szépen megjegyzéseket :)
xoxo: C!CC

15 rész

*Anabell szemszöge*

Erőtlenül feküdtem a porban, miközben azon rágódtam, miért érdemlem ezt a sorsot. A szerelmem átvert, és életem romokban hever és ráadásul egy eszelős szőke vámpír is belőlem iszik, miközben odaígért valakinek. Gondolatmenetemet egy pár nappal ezelőtt még életem szerelme szakította meg.

- olyan ártatlak vagy – jött közelebb

- hagyj békén – köptem egyet

- nem vagy abban a helyzetben hogy parancsolgass itt most én vagyok a fogvatartó és te a fogoly

- akkor gyere és ölj meg , szívd ki az utolsó csepp vérem is.

- Habár megtehetném és meg tenném, én most másra vágyom.

Már azt hittem eltűnt, amikor megéreztem a hátam mögött a nyakamnál egy meleg lélegzetet. Teljesen máshogy csókolt, habár a sóhajtásokat most is ki tudta hozni belőlem, de most nem azért mert jól esik. Féltem tőle, mit akar tőlem? Hisz elvette azt amit annyira védtem az életem során.

- ha engedelmeskedsz neked is jó lesz

- miért akarsz most megdugni, hogyha ez volt a véleményed rólam „ ember vagy és nem is a szebb fajtából” – utánoztam a hanglejtését

- ugyan, csak nem azt képzeled hogy megduglak? – nevetett fel- én fájdalmat akarok neked okozni, és nem örömet. – nézett élesen a szemembe. Olyan furcsa pillantása volt, mintha nem is Em lett volna. És a hanglejtése …hát ennyire könnyen hazudott nekem? Gondolkodj Anabell…gondolkodj. Miért hagyta ott érted Rosaliet? Önszántából csak nem szórakozott volna veled, és a bosszú…

- hát persze- kiáltottam fel a saját gondolatmenetem közben hiszen ő nem lehet Emmet, biztosan nem ő az .

- ne ordibálj te hülye szuka – pofozott meg

- semmi jogod pofon vágni akárki is vagy

- okosabb vagy mint gondoltam- jött be egy kedves arc , aki tönkretette az életem – Derek szállj le róla, erről nem kaptál parancsot – förmedt rá az Emmetnek tűnő személyre. Ő abban a pillanatban leszállt rólam, majd megmutatta eredeti alakját. Egyszerű kinézete volt, barna hajjal és barna szemmel. Nem nézném őt gonosznak, hogyha nem ismerném. És szerintem nem is az csupán szerelmes és rajtam szerette volna kitölteni a mérgét. Hiszen az a nő akit ő szeret soha nem lehet az övé. Emlékszem azokra a hetekre amikor Emmet Rosalie-val volt. Fájt látnom , és tudnom hogy soha nem lehet az enyém, az én esetemben ez megváltozott de itt úgy érzem nem fog, hiszen Ros szíve keserűbb lett mint gondoltam. A lelkét és a szívét egyaránt elnyelte a sötétség ami ellen küzdhetett volna, de ő nem tette.

- Hallod egyáltalán amit mondok? – vágott pofon sokadszorra Ros

- Nem mész semmire azzal hogy pofozgatsz …

- Ugyan- nevetett- dehogynem, elrondítom azt a puha bőrödet utána pedig beléd harapok

Utálom ezt a fájdalmat, ilyenkor a halált hívom magamhoz hogy ragadjon el. De ő nem teszi. Én magam sem tudom hogy miért, talán mert még nincs itt az ideje. De akkor miért szenvedek? Miért hagyja hogy történjen velem?

Rosalie két szemfoga a nyakamba fúródott és erőteljesen csapolta le a vérem, legalábbis amennyit bennem hagyott . Nem szabad meghalnom, küzdenem kell ha nem magamért legalább Emmettért . De ez a fájdalom…

Ez volt az utolsó gondolatom mielőtt elragadott a sötétség, természetesen Ros életben hagyott így csak elájultam és ismételten a kemény földön találtam magam. A kövek a erősen nyomták a bőröm, hegeket hagyva maguk után, fehér voltam talán még jobban mint egy vámpír ami persze lehetetlen. De ebben a pillanatban úgy éreztem nem sok van már hátra… Ó Istenem… Emmet segíts rajtam.

*Emmet szemszöge*

A kutyákkal szinte minden lehetséges barlangot átvizsgáltunk , egyre jobban kezdtem elveszteni a reményt miszerint Anabell él. Már Alice sem látta jelét annak hogy egy aprónyi szikra is lenne a testében, amikor a képek is beugrottak neki mozdulatlanul feküdt a földön egy kövekkel teli földön. Ó istenem szerelmem… mennyire fájhat ez neki . És én itt állok , tehetetlen vagyok miközben ő szenved. Egy erőteljest bele vágtam a falba , azt akartam hogy nekem is fájjon persze ez meg sem kottyant , hisz egy vámpírnak szinte lehetetlenség ártani.

- EMMEEEEEEEETTTT- rontott be a húgom ordibálva – láttam Emmet egy aprónyit is de megmozdult ne add fel meg fogjuk találni és megmentjük , a barlangot egyre világosabban látom feliratok vannak rajta … talán még a régi emberek írhattak rá … apró kövek vannak a földön és a barlang előtt egy nagy erdei fenyő áll… ennyi amit megtudtam… sajnálom …

- ugyan Alice, hugi- öleltem magamhoz – mindent amit eddig megtudtam nektek köszönhetem , még egy sajnálom-ot nem szeretnék hallani- pusziltam meg az arcát . Majd hirtelen be ugrott valami…fenyőfa…írások…hatalmas kavicsok, de hisz minden itt van a szemem előtt . – Azonnal értesítsétek a farkasok. – rohantam le a lépcsőn – ITT VANNAK FORKSBAN hogy lehettünk ennyire vakok?

- Emmet ezt mégis honnan veszed? – rontott be Jacob

- ismerem a barlangot, minden a szemünk előtt volt, gyertek utánam azonnal most nem érünk rá megbeszélni

Hihetetlen hogy mindvégig itt volt a szemem előtt Anabell és én észre sem vettem, hogy lehetek ennyire fafejű? Eszméletlen rohanásba kezdtem az erdő felé át a vízesésen. Ezt a helyet senki nem ismerte rajtam és Rosalien kívül, és Alice leírása szerint csak itt lehetnek. Én voltam az első aki ideért , nyomomban voltak a többiek, habár most sokat nem segíthettek. Hiszen ez az én harcom volt, csakis az enyém.