13 rész

Sziasztok!

meghoztam a kövi részt
Megjegyzéseket kérek szépen :)
xoxo: C!cc

13. rész

Főhőseinktől nem túl messze, egy ismerős boszorkány kotyvasztja a mérgét, hogy miért is? Ez egyszerű. Elvették tőle azt aki a világot jelentette neki, és aki az egyetlen szerelme volt. Azóta a nap óta, amióta Emmet már nem az övé többet, összetört. A lelke semmivé lett, helyébe pedig egy üres fekete lyuk keletkezett, ami a megkeseredését jelentette.

- nem látom hogy bármit is tettél volna…- szólt szemre hányóan a szőke szépség Rosalie.

- Asszonyom, én mindent megteszek, és esküszöm hamarosan halott lesz

- Emlékeztetlek rá Destiny , hogy én hoztalak ki a sötétségből a véremmel, ha egyetlen egyszer is ellenszegülsz a parancsomnak, mész vissza oda ahonnan jöttél.

Ha most bárki is látná senki nem ismerne rá az egykor gyönyörű vidám szerelmes Rosra. A haja csapzott volt, a ruhája ami rajta volt csupa kosz , szemei vörösek a sírástól , az aranybarna szeme pedig átváltozott feketére amiben csak úgy égett a düh és a bosszúvágy.

- utoljára mondom el. Kapd el, kínozd meg és hozd ide! Utána szabad vagy, a többit majd én elintézem.

- Igenis asszonyom. Amennyire tudok sietek, és idehozom önnek azt az emberlányt. De ugye az…

- Igen Destiny, miután idehoztam el alakváltót elhitettem vele hogy Emmet becsapta a tied lehet, azt csinálsz vele amit csak szeretnél.

- Ön olyan nagylelkű …

- És most tünés a dolgodra – kiabált rá a szőke

Destiny eldöntötte, hogy felgyorsítja az eseményeket. Még ma meg akarja kapni a lányt, hiszen olyan finom az illata és amióta kiszabadult, csak egy nyulat evett meg.

- Hol voltál cica? – rohant oda hozzá Jacob .

- Sétáltam egyet – csókolta meg , mire a farkasnak hirtelen rossz érzése támadt, de elhessegette.

*Anabell szemszöge*

Bár még csak pár órája szakadtam el Emmettől máris hiányzik. Hiányzik az a csodálatos illata amit még mindig magamon érzek. Hiányzik ahogy rám mosolyog , és ahogy azt mondja „ baby” . Még soha nem voltam ilyen boldog mint amilyen most.

- jaj elnézést …nem figyeltem …- mentem neki egy testnek

- oh Anabell örülök , hogy látlak.

- Szia Destiny , mit keresel ebben a parkban… azt hittem nem ismered ezt a környéket.

- Csak sétálgattam… és hirtelen kerültem erre , ismerős voltál azért jöttem pont ide. Sétáljunk egyet

- Én nem…

- Kérlek…

- Rendben, de nem sokáig.

Furcsa egy szerzet ez a Destiny , kedvesnek tűnik, de van benne… valami nem evilági. Amitől az- az érzésem támad meneküljek.

- nos ezt a környéket nem ismerem…

- nem kell ismerned, találkozunk egy ismerőssel.

- Jacob?

- Nem , akivel találkozunk nem tesz majd a kedvedre

- Des… mégis mit jelentsen ez? Megijesztesz. – fordulok vissza , azonban mielőtt elkezdenék rohanni erős karok tartanak meg hogy még csak mozdulni se tudjak. A félelem el uralkodik rajtam, pánikba esek és érzem hogy meg fogok halni.